7. Fejezet

Hangok… minden féle hangok cikáznak a fejemben… elmosódott képek, ahogy valaki, mintha futna felém… de aztán eltűnik. Nem tudom, hogy ki volt.  Egy nagy fekete furgon… Szandra… és képszakadás.

Egy sötét szobában ébredtem. A plafonról lelógó villanykörte világított csak, gyéren, így félhomály volt. Két kezem láncra verve a falnál. A fejem fáj, sajog. Azt sem tudom, hol vagyok? Más nincs a szobában. Egyre szaporábban veszem a levegőt. Elraboltak… biztosan elraboltak!

-       Ha-hahó? – Próbálkoztam, hátha valaki meghall. Pedig jobb lett volna, ha csendben maradok. – Segítség! Valaki! Szabadítson ki innen! – Tört fel belőlem a zokogás. Lépteket hallottam. Megdermedtem. Biztos voltam benne, hogy a fogva tartóim azok. Még pár lépés, és elérték az ajtót. Kulcscsörgést hallottam, majd kattant a zár és nyílt az ajtó. Egy körülbelül Harryvel egy idős fiú lépett be a helyiségbe. Magas volt, barna, rövid, egyenes haja fel volt zselézve. Nagy barna szemei voltak. Mögötte még két srác. Egyiket sem ismertem. Mind engem nézett.

-       Szia, Belle. – Nem mertem válaszolni, remegtem. – Mondták már, hogy nem csak a neved gyönyörű, ha nem te is? – Egyre közelebb jött. Leguggolt elém. A térdeimet felhúztam a mellkasomhoz.

-       Viszont, úgy látom, jó modort nem tanult! – Csattant fel az ajtóban állók egyike. Sebhelyes volt az arca. Megindult felém. – Válaszolj, ha hozzád beszélnek! – Már ott is volt előttem és megpofozott. Sírva fakadtam.

-       Hé, Márk! – Üvöltött rá, az, aki legelőször bejött. Ő lehet a főnök. – Eszednél vagy? Nem látod, hogy meg van ijedve?

-       Bocs, főnök… - Motyogta (ezek szerint) Márk, és visszasétált az ajtóhoz a másik mellé. A főnök megint leguggolt hozzám.

-       Kérlek, bocsáss meg Márknak. Nagyon heves vérű és nem szereti, ha az ember nem válaszol neki.

-       S-semmi baj… - Rebegtem.

-       Jól van. – Mosolygott rám, majd Márkra nézett. – Látod! Tud ez beszélni! – Majd újra felém fordult. – Oh, ne haragudj! Még csak be sem mutatkoztunk. Az én nevem, Antonio, az övé Márk, annak, aki, pedig aki mellette áll, Ed. – Mutatott rájuk. – Na, most, ha már ennyire összehaverkodtunk, akkor szeretnék feltenni pár kérdést. Rendben? – Bólintottam. – Nagyszerű! Először is! Ismersz egy bizonyos, Szandra Stuartot?

-       Igen…

-       Nagyszerű, nagyszerű!

-       Elnézést, kérdezhetek valamit? – Próbálkoztam félénken.

-       Persze, csak nyugodtan.

-       Ti FBI-osok vagytok? – Antonio, Márk és Ed, egyszerre fagyott le és meredt rám. Majd kitört belőlük a röhögés. Márk, Ed vállát csapkodta

-       Ha- Hallottad mit mondott?! – Kérdezte Márk Edet.

-       Még, hogy mi meg az FBI?! – Kontrázott rá Ed.

-       Na, jól van fiúk, elég lesz, elég lesz. – Csitította őket Antonio. Majd rám nézett. –  Nem, drága csillagom. Mi nem az FBI vagyunk. – Mire a másik kettő megint elröhögte magát.

-       Mi, hogy úgy mondjam… általában, azok a fiúk vagyunk, akiket az FBI üldöz, elkap vagy le vadász. Egy szóval, mi vagyunk a rosszfiúk. De, ha együtt működsz, és megteszed, amit mondunk, akkor ígérem, hallottátok fiúk? – Sandított hátra rájuk.- Egyenesen a szavamat adom, hogy nem fog bántódásod esni. De, ha a nehezebbik utat választod, az garantálom, hogy fájdalmas lesz. – Kacsintott egyet, rám. – Ebbe beletartozik a szökési kísérlet is. Ha rajta kapunk, hogy szökni próbálsz… annak nem lesz jó vége. Ezen kívül, reggeli, vacsora és ebéd. Megpróbálunk minél változatosabb étrendet összehozni… hiszen kitudja, meddig leszel, itt. – Sarkon fordult, és kiment, nyomában a két pincsijével. Magam elé bambultam. Nem tudtam felfogni, hogy mégis mit tettem, hogy itt vagyok? Fejemet a falnak döntöttem, és mint egy mágikus szót, mintha az a személy meghallaná, vagy mintha ez mindentől megvédene, egy nevet kezdtem el ismételgetni. Harry.   

Harry szemszögéből:

Idegesen ültem a kanapén. Vártam. Hirtelen csöngettek, ajtót nyitottam.

-       Végre! Gyere be! Már azt hittem soha nem jössz!

-       Harry… - Nézett mélyen a szemembe. Baj van. – Nézett mélyen a szemembe. – Hívjuk fel a fiúkat. – Így félóra múlva, már öten voltunk a nappaliban. Én teljesen összetörve, Louis, Liam és Zayn gondterhelt arckifejezéssel meredt maga elé és Niall éppen azt mesélte hogyan rabolták el Bellet.

-       És elkezdtem felé futni, de mire kapcsoltam már késő volt. Sajnálom Harry! Én… nem is tudom, mit mondjak… - Ült le mellém.

-       Semmi baj. Ez akkor is megtörténik, ha nem hívlak fel, hogy meg figyeld. Most már csak vissza kéne szereznünk…

-       Rendszám? – Kérdezte Liam.

-       Nem volt a kocsinak… - Motyogta Niall.

-       Na és az emberek, akik elkapták? – Kérdezte Zayn.

-       Aj, mindegyik tök egyforma volt. Ráadásul akkora volt egy, mint egy szekrény! Esélyem se lett volna… - Hirtelen megtorpant a beszédben. – Hogy én mekkora hülye vagyok! – Pattant fel mellőlem.

-       Miért mi van? – Néztünk rá a fiúkkal kérdőn.

-       Hát izé… Kifelejtettem egy apró részletet… Az a régi barátnő akivel Belle találkozott… na, szóval… Az Szandra volt…

Azon kaptam magam, hogy öt perc múlva, már Szandra házának ajtaján dörömbölök.

-       Ki az? Jól van, jövök már! Mit kell úgy ütni azt az ajtót. – Motyogta miközben a zárral szenvedett. Végül kinyitotta.

-       Mi a… - De nem tudta befejezni, mert neki estem.

-       Mit csináltál vele, te szemét kurva! Hol van? Hová rejtetted el? He?

-       Mi van? Állj már le! Azt se tudom, hogy miről beszélsz!

-       Ne merészelj még hazudni is! – Liam ezt az alkalmat választotta, hogy leállítson, és leültessen valahova. Közben elmagyarázta Szandrának, hogy miről van szó.

-       Ó. Ó! Hát izé… ja, láttam, ahogy bepakolták a kocsiba… De hát mit tehettem volna! Csak egy lány vagyok! Nem tudtam volna megakadályozni.

-       És ha már itt tartunk! Megtudhatnám, hogy hogyan beszélted meg vele a találkozót? – Kérdeztem rá.

-       Csak rá írtam Facebookon… - Rám nézett és valami eddig nem tapasztalt talán nyugalom nyomait véltem felfedezni az arcán. – Figyelj! Lehet, hogy most nem fogsz hinni nekem… De nem azért kerestem meg, hogy ártsak neki. Simán csak barátkozni akartam… a grill parti után… szóval átértékeltem mindent. És igyekszem megváltozni lehetőleg pozitív irányba. Csak személyesen is bocsánatot akartam tőle kérni.

-       És nem kérdezősködőt utánam, vagy Belle után senki sem? – Kérdeztem tőle kétkedve.

-       Nem… vagyis, de ez szerintem nem számít. A bátyám kérdezett rá, hogy mi van veled… Én meg mondtam, hogy nem tudom semmi… Van egy új barátnőd…

-       Aha. Hogy is hívják a bátyád?

-       Nico Stuart. – Lefagytam. Az nem lehet.

-       Hogy mi van? – Fakadt ki Niall is. – Nico a legrégibb haverunk!

-       Ja, tudom. – Mondta. Eszembe jutott, hogy miután kiment a boltból, telefonált valakivel. – Amúgy, mindig is féltékeny volt rátok. A pénzetekre, a hírnevetekre és a rajongókra meg a csajokra, akik körül rajongtak titeket, úgy alapból.

-       De hát a legjobb haverunk… - Szandra vállat vont.

-       Neki nincsenek barátai. – Mondta.

-       És hol lakik? – Kérdezte Zayn.

-         Hát… izé nem tudom.

-       Mi az, hogy nem tudod! Elegem van ebből az egészből! – Fakadtam ki.

-       Mindig máshol csövezik. Rendes lakása nincs… általában egy haverjánál szokta meghúzni magát, egy kis időre. Utána a másiknál és így tovább.

-       Hívd fel. – Mondta Louis.

-       Rendben… - Kotorta elő a zsebéből a telóját. Pár másodperc múlva már fel is vette. – Szia! Hol vagy? Aha, értem. Ja, csak azért mert találkozni akarok veled. Úgyis olyan régen nem voltunk mondjuk moziban. Oké, akkor oda megyek. Rendben puszi! – És letette. – Oké, egy haverjánál van… - Elmondta a címet. Hát nem éppen a legjobb környéket választotta az a görény. Sőt… Erről általában még nem is hallanak a hírességek, nem hogy még el is menjenek oda. És úgy hallottam van ott pár maffia banda is.

-       Fiúk! – Szólt utánunk Szandra. – Holt biztos vagyok benne, hogy nála van a lány is. – Csak biccentettem fiúkkal, majd kocsiba ültünk és elhajtottunk.

-       Te, Harry! Fegyverek nélkül csak nem kéne elmenni oda! – Mondta Niall.

-       Tudom… de nekem nincs fegyverem… Azóta már nincs… Csak pár konyhakés, az viszont a pisztolytól nem véd meg. És szerintem nektek sincs már srácok. – Végül kiderült, hogy Liam egyik haverjának van egy fegyver kereskedése. Vettünk mindent, ami kellhet. Golyóálló mellény, egy rakat pisztoly, kis kések, nagy kések. Így indultunk el vallatni. Sajnos elég ismert arcunk van,főleg ezen a környéken, és bárcsak azt mondhatnám, hogy a One Direction miatt, szóval páran megnéztek amint leparkoltam a ház előtt.

-       Komolyan, mint a gettóban… - Csóválta a fejét Louis.

-       Nyugi, nem lesz semmi baj. – Mondta Zayn. Kiszálltunk. Egy elég rossz állapotban lévő kis családi ház volt, ütött kopott ajtók, ablakok. Kopogtunk.

-       Ki az? – Nyitott ajtót egy nő. Alacsony volt, középkorú, a haja már őszült és szerintem be volt szívva. – Kit keresnek? – Óvatosan Niallre pillantottam ő meg csak bólintott.

-       Nicot keressük. Mondja meg neki a Liberators keresi. -  A nő eltűnt, de alig egy perc múlva újból megjelent. Beinvitált minket.

-       A folyosó végén balra, az első szoba. Az Isten óvjon meg titeket! – Mondta majd ment.

-       Hát eddig sikerült neki. Remélem most is fog. – Motyogta Liam. A házban füst volt, és nem azért mert égett valami. Minden szobában, amik mellett elhaladtunk, igen csak jókedvű és „természetkedvelő” embereket láttunk, akik épp abban a pillanatban kicsit máshogy szemlélték a világot. Mindenhol füst. Szinte már csak ettől beszívtam, pedig még sosem próbáltam. Nicora és a haverjára is egy füstbe burkolt szobában akadtunk rá.

-       Hé! Szevasztok! Megint együtt a csapat? He? – Nézett ránk vörös szemeivel, majd elröhögte magát. – Nem kértek egy slukkot? Vagy egy szippantást? – Röhögte el magát megint.

-       Nem kösz. – Válaszoltam. – Egy lányt keresünk.

-       Na, haver akkor már ketten vagyunk! – Visított fel újra Nico, de látta, hogy szerintünk egy cseppet sem vicces. – Jaj, mi van már? Újra összeáll a Liberators és sehol egy kis jókedv? Ennek nem kéne örülni?

-       Nem kedvtelésből egyesült megint a csapat Nico. – Nézett rá Zayn, komolyan.

-       Ne már, Zayn! Te szinte a testvérem vagy! – Erre Zayn oda pattant és bemosott egyet, Niconak. Nem is figyeltük (bár számítottunk rá), a sarokból erre két szekrény méretű fickó ugrott fel. Nico csak intett nekik, hogy semmi gond. Az ingujjával letörölte a vért a szájáról.

-       Tehát így állunk. Az a mocskos ribanc kell? Az a Belle? – Üvöltötte önkívületi állapotban. – Nem kapod meg soha, a rohadt életbe! Tudod, eddig csak arra kellet, hogy kicsikarjak belőletek némi zsét… De ha jobban belegondolok nem is olyan rossz bige…- Itt megindultam volna Nico felé, de Louis és Liam lefogtak.

-       Mennyi kéne? – Kérdezte Niall.

-       Lássuk csak, mérjük kilóban a portékát… Mennyi lehet? Kábé ötvenhat kiló nem? Egye fene én is beérem annyival. Plusz ötnulla. – Húzta kaján vigyorra a száját. – Hé. – Hajolt oda a mellette ülő srácnak. Valamit suttogott a fülébe, mire az felkelt és távozott. Utána néztünk. – Nyugi, mindjárt hozza…- Közben elővett egy kést és mivel Niall állt hozzá legközelebb bele szúrta a combjába. Niall ordított és a földre rogyott. Gyorsan kapcsoltunk. Liam elővette a pisztolyát és pár lövéssel levette a gorillákat, akiket ezek után Zayn és Louis kegyeire bízott, akik addig püfölték őket, amíg a szart is ki nem verték belőlük. Nico pedig két puskacsővel nézett farkasszemet. Az enyémmel és Liamével.

-       Te mocskos, álszent ringyó! – Fröcsögte Liam. – Volt képed leszúrni Niallt! Te faszszopó kis köcsög!

-       Hol vannak a többiek? – Kérdeztem a lehető leghiggadtabban. – Hol a csapatod? Hol a kibaszott életben vannak a Hell Servants tagjai?! – Ordítottam a pofájába. Nem válaszolt csak komoran elnézett.

-       Oh, szóval feloszlott! Hah! És fogadok, hogy ők hagytak itt téged! Mert rájöttek, hogy mekkora geci láda vagy! És tudod mit! Megérdemelted seggfej! – Louis szakított félbe.

-       Harry! Niallt kórházba kellene vinni! Attól tartok, hogy ha nem sietünk, elvérzik! Hagyd, azt a faszt inkább gyere, segíts! – Zaynnel megfogták Niallt a két karja alatt én meg Liam pedig a két lábát. Viszont nem éreztem biztonságban magam. Elengedte Niall lábát és Nico felé fordultam, aki még mindig a foteljében ült.

-       Engedd meg, hogy hagyjak neked egy kis emléket! – És durr! A bal combjába lőttem egyet. – Most már egálban vagyunk! – Gyorsan kisiettünk a szobából, még hallottam, ahogy üvöltve lő párat, de sikertelenül. Ahogy cipeltük kifele Niallt észrevettem egy ajtót. Ez nem volt nyitva.

-       Srácok! Vigyétek Niallt a kórházba, majd utánatok megyek. Valamit még meg akarok nézni. – A többiek csak bólintottak. Kinyitottam az ajtót. Egy lefelé vezető lépcsősor tárult elém. Egy pince sejtettem. Lementem. Egy kicsi, sötét szoba fogadott, két ismeretlen férfi holtteste, és Belle cipője. Eltűnt.