2. Fejezet

Oda értem, leparkoltam és kopogtam.

-       Egy perc! – Halottam az ajtó mögül egy kellemesen lágy és selymes női hangot. – Egy perc, egy perc és itt is vagyunk! – Nyitotta ki az ajtót, egy kb. 160 centiméteres, barna, enyhén hullámos, fokozatos hajúra vágott lány, aki szerintem lehetett, úgy 20-22 éves, karján Luxszal.

-       Harry bácsi! – A lány letette a földre így oda tudott hozzám szaladni, azokon az apró kis lábain.

-       Szevasz, nagylány! Hogy vagy? Minden rendben?

-       Igen, hogyne! Belle-lell épp sétálni akartunk menni a parkba. Jössz?

-       Aha, hát persze!

-       Oké! – Biccentett egyet a szőke kis fejével. Leraktam és már szaladt is összerakni, hogy mit szeretne vinni. Most a lány, Belle felé fordultam.

-       Helló, Harry Styles. –Nyújtottam a kezem.

-       Belle Wright. Nagyon örvendek. – Rázott kezet velem.

-       Én úgy szintén.

-       Akkor eljössz velünk a parkba sétálni?

-       Igen, persze ki nem hagynám! – Mosolyogtam rá kedvesen. Viszonozta a mosolyom. Tetszett, hogy nem kezdett el sikítozni, mint a vele egy korú lányok többsége, ha meglát. És egész kedvesnek látszott, úgy tűnt Lux is kedveli. Így hát elindultunk sétálni. Volt a közelben egy park, oda mentünk. Luxnak ott van a kedvenc játszótere. Ahogy oda értünk már szaladt is játszani a többi gyerekkel. Mi pedig leültünk egy padra és onnan figyeltük minden egyes lépését.

-       Eddig, nem akartam felhozni, de te vagy a One Direction-ben nem? – Nézett rám félre döntött fejjel.

-       De, én vagyok.

-       Aha, bírom a zenéteket.

-       Köszi. – Röhögtem el magam ezen az abszurd szituáción. – Amúgy még diák vagy?

-       Igen, az egyik egyetemen tanulok itt Londonban. Ez a második évem.

-       Akkor te most…

-       21 éves vagyok. Még két év vagy három, ha meghosszabbítom és akkor egy kis időre felfüggeszthetem a tanulást.

-       Az jó. Emlékszem, amikor gimis voltam én is gondolkodtam, hogy hova menjek tovább, vagy, hogy mégis mi szeretnék lenni. De jött a banda. És igazából nem bántam meg, hogy nem kellett elvégeznem a sulit. – Mosolyogtam rá mire felnevetett.

-       És néha nem vágysz arra, hogy csak egy kis időre, de normális életed legyen? Úgy értem lesifotósok és fellépések nélkül. Csak mert én sosem voltam még híres és nem tudom milyen érzés lehet, úgymond nem átlagos életet élni.

-       Hát, tudod… néha… néha elegem van mindenből, és azt kívánom, bárcsak olyan életet élhetnék, mint te. De aztán eszembe jut az a másik négy lökött srác és újra csak arra vágyom, hogy a színpadon vagy a stúdióban lehessek velük.

-       Aha… - Most elfordította a fejét, és a gyerekeket nézte. Én az arcát vizslattam, a tekintetét. Mindent összegezve széplány volt. – Lux! Te jóságos ég! – Pattant fel egyből a padról. A szememmel Luxot kerestem és meg is találtam, ahogy a kavicsos földön fekszik és sír. Felhorzsolta a térdét, és kicsit vérzett is neki. Gyorsan oda mentem.

-       Jól van semmi baj! Gyere, szépen fel tudsz állni?

-       Nem! Nagyon fáj! – Bömbölt tovább.

-       Na, jól van, gyere, te kis lurkó! – Azzal felemeltem és az ölemben vittem tovább. – Látod? Így jár az, aki ész nélkül rohangál a kavicsos úton.

-       Most, hova megyünk? – Kérdezte még mindig szipogva.

-       Haza. El kell látni a hadisérülésed. – Kacsintottam rá.

-       És mi lesz a fagyival? – Görbült újra sírásra a szája.

-       Ne aggódj, van otthon! – Válaszolt neki Belle. Hamar haza értünk. Luxot a konyhapultra ültettem. Belle elővette az elsősegélyes dobozt. Először lefertőtlenítettük a sebet majd raktunk rá egy sebtapaszt.

-       Így ni, már mehetsz is játszani! Tessék itt a fagyid. – Nyomtam egy puszit a fejére.

-       Köszi, Harry bácsi! – És kiszaladt az udvarra játszani. Töltöttem egy kis baracklét magamnak és Belle-nek.

-       Köszönöm.

-       Nincs mit. –Feleltem mosolyogva.

Belle szemszögéből:

Töltött nekem egy pohár baracklevet, de miután megköszöntem pár perc múlva kiesett a pohár a kezemből, megszédültem.

-       Belle! Jól vagy? – Nézett rám azokkal a nagy zöld íriszeivel. Szemében őszinte aggódást véltem felfedezni, amivel meglepett, mert szinte még egy napja sem ismertük egymást.

-       Igen, persze csak megszédültem… de már jobb. – Próbáltam rá mosolyogni, hogy ezzel is bizonyítsam jobban létemet. Leguggolt és elkezdte összeszedni az üvegdarabokat.

-       Jaj, hagyd, csak majd összeszedem én!

-        Nem kell, megcsinálom. Jobb lenne, ha most inkább lefeküdnél egy kicsit pihenni.

-       Nem, nem kell. – Én is leguggoltam, hogy segítsek neki, de egy üvegszilánk megvágta a kezemet, mire felszisszentem.

-       Megvágtad magad? Hadd nézzem. – Megfogta a kezem. A bőre puha volt és meleg. A kezem a csap alá tette és engedett rá egy kis langyos vizet, hogy lemossa róla a vért. Majd fogott egy sebtapaszt és ráragasztotta. Közben a szívem a torkomban dobogott. Úgy éreztem teljesen bele zúgtam. Igaz, hogy alig ismertem, de a hangja, az illata, a haja minden megőrjített benne.

-       Kész. – Suttogta, de a kezemet nem engedte el. Felnéztem rá. A tekintetét az enyémbe fúrta. Lassan közelebb hajolt, az ajkaink súrolták egymást, megcsókolt. Finoman lágyan, ráérősen csókolt. Melegség áradt szét a testemben, már el is felejtettem, hogy mi történt a kezemmel. Közelebb húzott magához, szorosan tartott a derekamnál. Megszakította a csókot, és mélyen a szemembe nézett. Adtam neki egy szájra puszit, majd gyorsan elhúzódtam tőle, mert lépteket hallottam. Lux tipegett be.

-       Harry bácsi! Ugye, maradsz vacsorára? – Harry rám nézett mintha csak a jóváhagyásomat várná, ezért egy aprót biccentettem.

-       Igen, persze!

-       Hurrá! És mi lesz a vacsi? – Fordult felém. Leguggoltam hozzá, és a karjaimba vontam.

-       Nem tudom. Mit szeretnél?

-       Hm… legyen, mondjuk… rántott hús!

-       Oké, akkor az lesz. – Elengedtem, had szaladjon vissza játszani. Harryre néztem.

-       Akarsz segíteni?

-       Nekem megtiszteltetés. – És meghajolt a konyha közepén.

1. Fejezet

Harry szemszögéből:

Reggel van. Bár még nem nyitottam ki a szemem, érzem a napsugarak melegét a bőrömön. Lassan magamhoz térek a kábulásból és körbe nézek a szobában. Pucéran fekszem az ágyban, a lepedő gyűrött. Hú, micsoda éjszaka lehetett. A lány eltűnt. Bár miért is csodálkozom? Eleve tisztáztam vele még a legelején, amikor vadul a falnak döntöttem, hogy csak egy éjszakás kaland lesz, reggel pedig ne is lássam. Betartotta a szavát. De mi is ébresztett fel? Ja, igen. A telefon. Az éjjeli szekrényen van, oda nyúlok érte. Egy nem fogadott hívás: Anya. Hát persze. Na, jó visszahívom. Csak a harmadik csengés után vette fel.

-       Drágám! Már ébren vagy?

-       Igen, persze anya.

-       Képzelem hallom a hangodon… na, mindegy.  Azért kerestelek, mert nem lenne kedved ma velem ebédelni?

-       De, persze ez nagyszerű ötlet! – Bakker hol lehet a bokszerem?

-       Oké, akkor a szokásos helyen, délben találkozunk!

-       Á, megvan! – Rendben anya! Puszi, szeretlek, szia! – És letettem a telefont, majd újonnan megkerült bokszerem-felvettem. A ruhás szekrényhez léptem. Mit vegyek fel? Nézzük csak… legyen, mondjuk egy ing… igen ez jó lesz! Öltöttem magamra egy egyszerű fehér inget, amit csak félig gomboltam be. Ez általában bejön a csajoknak. Egy fekete farmer, pénztárca a farzsebbe, fekete napszemüveg és az elmaradhatatlan kalapom. Kész voltam. A hajam lusta voltam átfésülni, elvégre csak egy ebédről volt szó anyámmal. Bepattantam a Range Roverembe és már indultam is. Út közben a rádiót hallgattam és dudorásztam az éppen aktuális slágereket. Az étterem ahová tartottam, egy egyszerű, hagyományos angol étterem volt. A családdal mindig ott szoktunk étkezni, ha valami nagy esemény után voltunk és ünnepeltünk. Anya delet mondott. Basszus rá se néztem az órámra. Egy óra. Upsz… Hát akkor vagy egyedül ebédelek, vagy kapok egy rendes fejmosást, viszont lesz partnerem. Leparkoltam a kocsit. Ahogy beléptem az épületbe láttam, hogy anya egy távolabbi asztalnál ül és vár. Miért éreztem úgy, hogy ennek nem lesz jó vége? Elindultam felé.

-       Ah, na, csak végre, hogy ide értél! Megtudhatom, hogy miért kellett egy órát várnom rád? – Nézett rám fürkésző tekintettel.

-       Hát tudod… - Most találj ki valami okosat…- Tegnap sokáig benn kellett maradnom a stúdióban. Készül az új lemez. – Igen, ez jó lesz, talán beveszi.

-       Aha. – Ennyi volt rá a válasza semmi több. De jól éreztem, hogy vihar készül. – Drágám. Ülj le oké? Beszélni akarok veled. – Ajjaj. Ez még csak a vihar előszele. – Tudom, hogy tegnap nem voltál a stúdióban. Pontosan tudom, hogy valamelyik olcsó bárban ittad seggrészegre magad, majd felszedtél egy dögös, utcalányt és felvitted magadhoz. – Lehajtottam a fejem. Nekem kész, vége, annyi. Nem mertem a szemébe nézni, de muszáj volt.

-       Anya, én csak…

-       Nem, Harry. Most szépen meghallgatsz! Figyelj! A fiam vagy. Mindig is az leszel. És én az anyád vagyok, aki bármilyen hülyeséget is csinálsz, mindig szeretni fog. Tudom, hogy ezt tudod. De szeretném, ha tudatosulna is benned! Ez így nem mehet tovább. Meddig akarod még csinálni? Ezzel tönkre teszed magad és a karriered! Ráadásul, ott az unokahúgod! Hány napja nem láttad? Vele is törődhetnél, és jó példát mutathatnál neki! Ha meg a miatt a lány miatt viselkedsz így, aki megcsalt és kihasznált, akkor most azonnal, fejezd be! Az a lány nem ér ennyit és pontosan ezt akarja, hogy ilyenné válj, miatta! Hogy emészd magad! – Erre csak fintorogtam egyet. Nem szerettem a volt barátnőmről, Szandráról beszélni. Igen pontosan azt csinálta velem, amit anya mondott és jól tudtam, hogy pontosan azt akarja, hogy ilyen legyek. Csak hát tejbe mégsem fojthatom a bánatom, nem igaz? Most egy kis szünetet tartott. Várta a reakciómat, de nem reagáltam rá. Nem tudtam mit. – Na, jól van drágám. Én most megyek. Már megebédeltem, amíg vártam rád. – Felállt, oda jött és nyomott két cuppanós puszit az arcomra, utána pedig mélyen a szemembe nézett. – Ha nem is fogadod, meg amit mondtam, legalább gondolkodj el rajta. Oké?

-       Oké, anya. Szia.

-       Szia. – És elment. Miután rendeltem és elfogyasztottam az ebédemet, még mindig az étteremben ülve felhívtam Lou-t. Lou volt az édesanyja az én „unokahúgomnak”. Vér szerint nem vagyunk rokonok, de Lou a sminkes és a fodrász a bandában és gyakran magával hozta az egy-két éves lányát, Luxot is, így hamar megkedveltük és családtagként tekintünk mindkettejükre.

-       Helló, Lou! Mi jót csinálsz?

-       Szevasz, Harry! Régen beszéltünk! Most éppen dolgozom, úgyhogy gyorsan mond!

-       Oh, és Lux ott van? Meg akarom látogatni, elvinni egy kicsit ide-oda meg fagyizni.

-       Nem Lux otthon van egy bébiszitterrel, de haza csörgök, hogy mész és akkor beengednek.

-       Oh, oké, köszi, Puszi!

Puszi! – Vártam még tíz percet, ennyi idő alatt csak haza tudott már szólni. Aztán indultam. Csak útközben kezdtem el gondolkodni azon, hogy vajon lány-e a bébiszitter? De, nagyon nem is számított, most csak a kicsi Lux járt a fejemben.
 

Bemutatkozás

Sziasztok! Ez a blog nem csak Harryről szól, hanem mind az öt 1D tagról, de Harry van a főszerepben, tehát az ő szemszögéből látjuk a dolgokat. A sztori lényege, hogy Harry összeismerkedik egy lánnyal akibe majd beleszeret. Elöljáróba csak ennyit a történetről. Lesz benne +18-as rész, de úgy is kiírom majd a fejezet elé, hogyha az, mert a történet szempontjából, nem sokat számít ha valaki kihagyja. Meg alapból a nem a szexre építettem az egészet. Két szerkesztőt is láthattok, Kinga ő a barátnőm, segített és segít megszerkeszteni a dolgokat a blogon, a másik pedig, Stardust az vagyok én, az író. Kezdő író vagyok, ez lesz az első blogom és nagyon szívesen fogadok építő jellegű kritikákat meg persze a véleményeteket. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog és élvezni, szeretni fogjátok!